Bemutatkozás
Az önismeret mindig kiváló befektetés. A szervezeti hatékonyság és eredményesség pedig a csúcsvezetéstől indul. Ha a vezető jól van, tisztában van az erősségeivel, fejlesztendő területeivel, az általa és a cég által képviselt értékekkel és vízióval, a többi gyerekjáték. Nem, nem az, de akkor a szervezetfejlesztés stratégiába illesztve tud megvalósulni, nem ad hoc trendekre felülve.
Hogyan dolgozom egyéni folyamatokban, avagy mire számíthatsz?
Egy aktív figyelemmel, meghallgatással teli csak rólad szóló térre. Sokszínűségre holisztikusan, türelemmel és nyugalommal. Csendre, időre, ahol segítek rendszerszemléletben kihangosítani az általad elmondottakat.
Egyrészt kapsz teret a gondolataid szabad áramlásának. Másrészt figyelmet, elfogadást, és egy-két kívülről, magasról rátekintő holisztikus kérdést vagy metaforát. Amivel vagy kezdesz valamit vagy nem, és ez 100%-ban a te döntésed. Nem az én intervencióm a fontos, hanem, hogy benned ez hogy csapódik le, mi érkezik meg, vagy egyáltalán meghallod-e. Mert az is lehet, hogy még nem állsz készen egy kérdés befogadásra, és ez is teljesen rendben van. Rendben vagy. Vagy a tranzakcióanalízis nyelvén azt is mondhatnám, hogy OKÉ vagy. Csak lehet, hogy nem vagy a megfelelő helyen. A „rendszert menedzseld ne az egyént” elv mentén lehet, hogy a szervezeti környezet nem teszi lehetővé, hogy kihozd magadból a maximumot vagy optimumot, amit éppen szeretnél.
Vagy a hidelmeid, a félelmeid, amik sokszor nem is tudatosan, de szabotálnak.
Kérdés: mit tudsz te tenni? Mit szeretnél tenni? Kell-e egyáltalán neked tenned valamit? Hogyan néz ki az a jövő, amivel elégedett lennél? Ki vagy mi tud ebben segíteni? Mire van szükséged? Milyen erőforrásaid vannak már most, amikre tudsz építeni?
Szabó Anita vagyok, több mint 7 éve támogatok szervezeti átalakulásokat, elsősorban agilis környezetben.
Az agilitás számomra a transzparenciát, a nyitottságot, a rugalmas alkalmazkodóképességet és a változtatási hajlandóságot jelenti. Egy kreatív és bátor kísérletezést, hogy fejlődjünk, hogy hatékonyabbak lehessünk.
Sok szerepben teszem ugyanazt, figyelek, rendszerben gondolkodom és segítek a személyes és szervezeti hatékonyság és jóllét növelésében. Ezen szerepeim: az agilis coach, a szervezetfejlesztő tanácsadó, a transzformatív team coach, az üzleti és vezetői coach, a PCM tréner és coach, és képzésben lévő, gyakorló szupervízor.
Szeretem a változást és a változatosságot. Ezért is lettem agilis coach. Amit még nagyon szeretek: jógázni, olvasni, fejlődni, fejleszteni önmagam és másokat.
A célom, hogy a személyes hatékonyságod és elégedettséged tartósan nőjön a közös munkánk során és mihamarabb megvalósíthasd a céljaidat. De nem siettetlek, hiszen Edith Eva Eger is megmondta: "Amíg nem vagyunk rá készen, nem változunk. ...a készenlét nem kívülről jön, és se siettetni, sem erőltetni nem lehet. Akkor vagy készen, amikor készen vagy, amikor valami elmozdul belül, és eldöntöd: Mostanáig ezt csináltam. Most valami másba kezdek."
Bárhol voltam, a legjobbaktól tanultam, és erre a tudásra építkezve képzem magam megállás nélkül. Hiszek az állandó megújulásban, a tudás és a tanulás erejében.
Öt évig voltam aktív tagja a vezetői és előadói képességeket fejlesztő Toastmasters szervezetnek, aminek keretében megálmodtam egy céges klubot, majd 2020 decemberében kollégáimmal közösen megalapítottam a Bankmasters klubot. A nyilvános beszédtől való félelem leküzdése sokak vágya, így ezt a tudást középiskolás diákokkal is megosztottam, valamint az Önbizalomnövelde és a Hischool keretében vittem workshopokat, tréningeket a témában.
2021-ben lettem vállalati és vezetői coach kiváló minősítéssel a Budapesti Corvinus Egyetem és a Business Coach Kft. Vállalati és vezetői coach képzésén. Tanácsadóvá válásom előtt három korábbi munkahelyemen dolgoztam belső coachként, főleg agilis vezetői dilemmák támogatásában vettem részt.
2024-ben Process Communication Model Trainer és Coach lettem, mert egy vállalati tréningen egyszerűen beleszerettem a modellbe, amit az egyik leghatékonyabb önismereti és együttműködésfejlesztési eszköznek tartok, és szeretném minél több emberhez eljuttatni ezt a tudást.
Az agilis coach tudásom és tapasztalatom egy aprócska szeletére reflektál a Professional Scrum Master minősítés, az igazi szintetizáló képzés számomra a Szervezetfejlesztő Transzformatív Team Coach képzés elvégzése jelentette az Ascon Consultingnál.
2026-ban végzek a Gordon & TA-ban a Nemzetközi Szupervízor Akadémia két éves képzésén, hogy más segítő szakembereknek is tudjak önreflektív teret és támogatást biztosítani a szakmai identitásuk csiszolása és önismereti útjuk mélyebb bejárása során.
A Linkedin profilomon tudtok bővebben olvasni a tanulmányaimról, szakmai szövetségek tekintetében ICF és EMCC tag, a Coachszövetségben, valamint Magyar Coachregiszterben is megtalálható vagyok.


Kapcsolat
Írj itt, vagy a lenti elérhetőségeimen!