Érzelmileg agilisan 2.

Rugalmasságra van szükségünk ahhoz, hogy mindennap ugyanazzal a két állandóval számoljunk: a többértelműséggel és a változással. 

Nyers érzelmeink afféle hírvivőként saját magunkról taníthatnak valamit, a segítségükkel fontos dolgokra derülhet fény az életünk alakulásával kapcsolatban. 

A hét alapérzelem (az öröm, a harag, a szomorúság, a félelem, a meglepődés, a megvetés és az undor) az évmilliók alatt, az evolúció során mind segítettek életben maradni. Így elkerülés helyett a negatívakat is érdemes elfogadnunk, mint az életünk hasznos velejáróit.

Susan David Érzelmi rugalmasság. Hogyan lépjünk túl a gondokon, fogadjuk el a változást és éljünk teljes életet? című könyvében a mellett érvel, hogy ha tökéletessé akarunk válni, és folyton csak a boldogságra vágyunk, annak csak frusztráció és kudarc lehet az eredménye. Szerinte a boldogság hajszolása ugyanakkor legalább akkora öngól lehet, mint az érzések elfojtása vagy a tépelődés. A rosszkedv ugyanis kitartásra sarkall. A negatív érzelmek udvariasabbá és figyelmesebbé tehetnek. A borúlátás növeli a nagyvonalúságot, valamint a rossz kedélyűeket kevésbé fenyegeti a csordaszellem. Az önmagunkkal szemben táplált kétely és az önkritika, sőt a harag és a megbánás is lehet hasznos. Ha szembenézünk az itt megbúvó érzelmekkel, jobban felkészülhetünk a csapdákra és hatékonyabb módszereket dolgozhatunk ki arra, hogy a kritikus pillanatokban hogyan viselkedjünk.

Az érzelmi rugalmasság kulcseleme, hogy olyan viselkedési formákat változtatunk szokássá, amelyeket tudatosan választottunk, és amelyek az értékrendünkhöz kötődnek.

Minden fogyókúrázó, aki álmodott már csokitortáról vagy sültkrumpliról tisztában van vele, mennyire visszájára fordul, ha nem szabad az ételekre gondolnia, vagy bármilyen más elkerülő stratégiát alkalmaz. Ez az elfojtás iróniája. Egyrészt, mert az érzelmek irányítanak. Másrészt az elfojtott érzelmek elkerülhetetlenül a felszínre törnek másképp, amit a pszichológia érzelmi túlcsordulásnak hív.

Az elfojtással csak figyelmen kívül hagyjuk a zűrös érzelmeket, de nem oldódik meg, ami kiváltotta őket. Az elfojtó viselkedés másik arca az erőltetett pozitív gondolkodás, a negatív gondolatok száműzése. Sajnos az, hogy valamit ne csináljunk, rengeteg szellemi energiát emészt fel. Ha a gondolatokat vagy érzéseket megpróbáljuk lehalkítani vagy teljesen figyelmen kívül hagyni, azzal csak felerősítjük őket.

Érdemes kipróbálni, hogy amikor kinyújtott karral feltartunk egy kupac könyvet idővel a karunk remegni kezd. Ez történik akkor is, ha elfojtjuk az érzelmeinket. Nagyon kimerítő a dolgokat karnyújtásnyi távolságra tartani. Olyannyira, hogy végül elejtjük a terhet.

Az izmok akkor is remegni kezdenek, ha a könyveket egészen közel tartjuk a testünkhöz. Ebben a pozícióban képtelenek vagyunk bármi mást csinálni, mert a karunk és a kezünk teljesen össze van szorítva. Ez történik akkor is, amikor tépelődünk.

Mindkét esetben elveszítjük a kapcsolatot a környezetünkkel, nem öleljük meg a szeretteinket, nem figyelünk a kollégáinkra, nem hozunk létre semmi újat, vagy egyszerűen csak képtelenek vagyunk élvezni a természet mindennapi csodáit.

Mit tehetünk?

A lelki egyensúly fenntartásához alapvető érzelmi eszköztárra, például egy részletes érzelemszótárra lenne szükség. Akinek nincsenek szavai a hangulatokra, vagyis alexitímiája van, általában nem tudja szavakba önteni az érzelmeit. Pedig a szavaknak hatalmas erejük van. Óriási különbség van ugyanis a feszültség és a harag, a feszültség és a csalódás, valamint a feszültség és az aggodalom között. Akik nem tudják megnevezni az érzelmeiket, azoknak nem kielégítő a lelki egészségük, elégedetlenek a munkájukkal és a kapcsolataikkal, és számos további problémájuk van, pl. gyakrabban panaszkodnak olyan testi problémákra, mint a fej- vagy hátfájás, mintha az érzelmeiket a testükkel, nem pedig szavakkal fejeznénk ki.

Az érzelmekkel való szembenézés és azok szavakba öntése végtelenül nagy segítség a stressz, a szorongás és a veszteség feldolgozásában. Amint a gondolatok kijöttek belőlünk és ott vannak az írásműben megkezdtük a tapasztalatainkból való kilépést, hogy a problémát távolabbról szemlélhessük.

Pennebaker kísérletei alapján, napi 20 percnyi írás a minket mélyen érintő eseményekről már három egymást követő napon is észrevehető pozitív és hosszú távú hatást képes kifejteni. Akik részt vettek egy ilyen kísérletben később testileg és lelkileg is jobban érezték magukat. Boldogabbak voltak, kevésbé voltak depressziósak, és kevésbé szorongtak. Az írásgyakorlat után hónapokon keresztül alacsonyabb volt a vérnyomásuk, jobban működött az immunrendszerük, és ritkábban mentek orvoshoz. Beszámolóik szerint a kapcsolataik is jobbak voltak, hatékonyabban működött a memóriájuk, és sikeresebbek voltak a munkahelyükön is.

Ám az érzelmekkel való szembenézés után a rugalmassághoz vezető úton kulcsfontosságú az önmagunkkal való szembenézés. Az írás segít, hogy megteremtsük a távolságot a gondolkodó és a gondolat, az érző ember és az érzelem között, ami lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk a körbenforgásból és továbblépjünk.

Azok, akik kibogozták a gubancot a hirtelen jött érzelmeik és a cselekedeteik között képesek lettek meglátni a mélyebb összefüggéseket, értelmezni tudták és a saját javukra tudták fordítani a helyzetet.

Az érzelmi rugalmasság azonban abban is segít, hogy képesek legyünk elengedni azokat a céljainkat, amelyek már nem szolgálják az érdekeinket. Az érzelmi rugalmasság lehetőséget ad arra, hogy kiszálljunk valamiből, ami már nem segít bennünket. Ez pedig nagyon jó lehet.

Ha valamit elengedünk, attól minden másunk megmarad.

Vissza